AWashington Squer

Vagy a

Bocskai utca

 

She is almost the softest kreateur on the wold. Or Who is not smart that is good for nothing.

 

Egy jól befűtött kamionban ülök, Németországban valahol Hagen közelében egy autópálya menti parkolóban. Odakinn nagy és sűrű pelyhekben hullik a hó. Elkezdődött a tél Németországban és szerte Európában. Henry James Whasington Squer című könyvét fordítgatva egy rövid cigarettaszünetben jutott eszembe, hogy írjak néhány sort magamról.

 

Henry Jamesnek Dr Sloper Lányárol írt ábrázolása közben fogalmazódott meg bennem mennyire illenek rám az ábrázolás bizonyos részletei. Talán rám is igaz az állítás talán én vagyok a világ egyik legérzékenyebb embere, és ahogy Dr Sloper lányára, szerintem rám is igaz a fent említett mondat miszerint, aki nem ügyes és okos az valójában nem jó semmiben.

 

Helyzetemet, életemet és a velem történt eseményeket értékelve, számtalanszor gondolkodtam azon, hogy mit is kellene tennem ahhoz, hogy életemet rendes kerékvágásba tereljem. Ehhez igazából fel kellett volna, ismerjem pontosan, miért nem sikerültek úgy a dolgok életem során, ahogyan azt én elképzeltem. Úgy gondolom Henry James Dr Sloper lányának jellemrajzában, fogalmazta meg helyesen azokat a problémákat, amelyek rám is illenek, és amelyek életrajzomat nem éppen a legszerencsésebb formában alakították.

 

Anyámra sajnos szintén illett a két jellemző. Anyám is szegénykém a világ egyik legérzékenyebb ember volt. Nem volt sem ügyes sem okos. A külső szemlélődő számár, általában érthetetlen viselkedésünk indítéka. Mások érzéketlennek, visszahúzódónak sok esetben ellenszenvesnek neveznék viselkedésünket, pedig mi csak szinte fájdalmasan félünk mások megítélésétől a másokkal való kapcsolattartástól. Csak némi szeretetre és kedvességre vágyunk néhány kedves szóra.

 

Szegény anyám valójában beteg volt, depressziós és szinte állandóan ideges, akár azt is mondhatnám gyakorlatilag idegbeteg az őt jellemző érzékenység és sikertelenség miatt. Nem igazán, szerettem anyámat. Állandóan veszekedett velem, sokszor megvert. Egy alkalommal kb. tizenkét éves koromban, amikor cigarettázáson kapott, meztelenre vetkőztetve beleállított a kádba, és apám bőrszíjának csatos felével úgy megvert, hogy hurkáktól duzzadt egész testem. Apám sem bírta igazából anyám modorát. Szinte sohasem volt otthon. Délelőtt főállásban, délutánonként, és hétvégenként másodállásban dolgozott. Mikor felcseperedtünk nővéremmel és a húgommal apámat követve mindannyian, elhagytuk őt. Még életében párszor, mindannyian megpróbáltuk felvenni vele a kapcsolatot, de mindannyiszor veszekedés lett a vége, így szép lassan magára maradt. Egyedül magányosan hunyt el. Talán gondolt azért ránk. Szerény tehetségéhez képest, komoly vagyonocskával lepett meg minket, ami nem volt egy vagyon természetesen. Azért testvéreimmel, mindannyian észrevételeztük a helyzetet. Apánk is párszor említést, milyen csinos összeggel lepett meg anyánk minket. Habár jólesik a gondolat, hogy gondolt ránk, vagy valamilyem formában szeretett minket, igazából mindannyian súlyosan haragszunk rá. Egy fél életen keresztül elkövetett vita, veszekedés, és verekedés nyomait nem törölheti el pár forint. Gyermekkorunk és fiatal éveink azzal teltek el, hogy nem voltunk képesek megfelelni, annak az embernek, akinek az elismerésére és szeretetére mindennél jobban vágytunk. Még a mai napig is, ha valamilyen okból sikerül pár értelmes mondat erejéig elbeszélgetni egy értelmes emberrel könnyek szöknek a szemembe.

Most már, hogy rátaláltam tőből gyökeredző problémáim alapjára talán sikerül majd, valamit kiokoskodni, mit is kezdhetnék életemmel. Pár szót azért említenék eddigi életemről. Bár én nagyon problémásnak ítélem meg eddigi élettörténetemet a folyamatos próbálkozások miatt, amiket a problémák megoldása érdekében tettem, egész mozgalmassá és izgalmassá tették eddigi életemet.

 

Anyám megrögzötten ragaszkodott hozzá, hogy diplomát szerezzünk, mivel azt gondolta, hogy a diploma nagymértékben képes megkönnyíteni életünket. Így aztán addig vert és veszekedett velem, amíg a családi háztól való menekülési vágyamnak eleget téve, bekerültem az ország egyik főiskolájára, és ott kohászként lediplomáztam annak ellenére, hogy sohasem voltam jó tanuló. Sosem voltam jó tanuló, bár sosem voltam buta, és érdekes, de annak ellenére, hogy sohasem voltam buta, sohasem voltam okos és ügyes sem. Mivel máshoz nem értettem elmentem hát kohásznak. Elmentem a nehéziparba dolgozni. A világ legérzékenyebb és legügyetlenebb embereként csoportvezetőként, és technológiai folyamatirányítóként dolgoztam, az ország egyik legnagyobb termelő üzemében ahol évi másfél millió tonna acélt csapolnak. Negyvenpercenként kb. százötven tonna acélt csapoltunk. Mindenesetre, nem igazán alakultak úgy a dolgok, ahogy szerettem volna. Voltak problémák, mint ahogy mindenhol vannak. Nem tudtam még a középmezőnybe sem feltornászni magam. Bár jelenlegi ismereteim szerint nem szándékoztak kirúgni, azt sem mondhatnám, hogy meg voltak velem elégedve főnökeim és munkatársaim. A folyamatos zaklatások miatt, és mivel szerencsétlen módon összeakadtam, két erősen karakterisztikus, és gyors észjárású főnökömmel, tizenöt éves kohász pályafutásomat kénytelen voltam abbahagyni. Azóta majdnem öt éve eredménytelenül próbálom megtalálni a helyemet. Rögtön, ahogy feladtam a kohász pályafutásom, elmentem egy Londoni szállodába dolgozni fél évre. Aztán hazajöttem másfél évre, közben elvégeztem egy angol nyelvtanfolyamot, meg egy villanyszerelő tanfolyamot. Megint dolgoztam, egy másik Londoni szállodában fél évet, aztán megint hazajöttem. Azóta dolgoztam vízvezeték szerelőként és villanyszerelőként. Jelenleg kamionsofőrként dolgozom. Mindenesetre bárhol dolgoztam, mindenhol összeakadtam egy ügyes és okos emberrel, akinek nem tetszett a munkám, így nem tudtam megfelelni az elvárásoknak, és záros határidőn belül elhagytam a helyet. Jelenleg sem jobb a helyzet.

 

Azért, a sok sirám mellett meg kell említenem, hogy kalandos pályafutásom rengeteg tapasztalattal, és élménnyel gazdagította életemet. Kalandozásaim a Londonban és a kamionos barangolások szerte Európában nem csak rengeteg élménnyel, és tapasztalattal gazdagították életem, de kompletten sikerült megváltoztatniuk nézeteimet a világról, magamról és még sok minden másról. Kb., annyival vált szabadabbá gondolkodásom, mint amennyivel, szabad mozgásterületem bővült. A hosszú időn keresztül szűk területre összpontosult élettér, beszűkíti a gondolatok világát is. Otthontól távol még az otthon melege is melegebbé válik. Más a televízióban látni és könyvekben olvasni Európáról, és megint más, szabadon mozogni ebben a világban élni, dolgozni, látni, és beszélgetni emberekkel.